Át kellett mennem a közismert strici édesanyjához, valami snassz ügyintézéssel kapcsolatban. Pár háznyi a távolság, átsétáltam. A családnál ízléses gazdagság és a cigányokra egyébként is jellemző szívélyes vendéglátás fogadott. 

Leültettek a bőrkanapéra, ami kábé egy évi bruttó keresetemnek megfelelő magyar forintba kerülhetett, kaptam egy jó kávét, megbeszéltük a megbeszélnivalókat, eltelt az idő.

Visszasétáltam a ragyogó napsütésben, kis piros cipőben, rövid piros szoknyában, kistáskával a vállamon.

Beléptem a családsegítőbe, egyik kolleganő végignézett rajtam, majd csak ennyit mondott: azt hittük már, hogy nem jössz, munkaszerződést írtál alá náluk..

:DDDDDD