M. megvezetett. Szégyellem, dühös vagyok (magamra) és mégis újra hagynám. Amikor először találkoztunk a védelembe vételi tárgyaláson, egy megviselt tinédzsert láttam, akit a szülők viselkedése felőröl.Bő egy hónappal később még vékonyabb volt, karján friss falcolásnyomok, nagyon rossz idegállapotban sírt,amikor elmondta, hogyan bántalmazzák a szülei fizikálisan és lelkileg. Nem mer hazamenni,fél. A családgondozó megerősítette, hogy egy ideje még labilisabb a kislány,mint azelőtt.

Délután 1/2 3-kor jöttek be az irodába, meghallgattam, jegyzőkönyvet vettem fel, telefon a szakszolgálatnak, gondozási hely, határozat. Anyukához el, határozatot átadtam, aztán M. összepakolt és elindultunk vissza a hivatalba, hogy a kollega elvigye a nevelőszülőhöz. Három óra alatt lezajlott minden.

Amikor az anyja kétségbeesve lekísért bennünket a lakásból és M. gúnyosan mosolyogva annyit mondott neki, hogy majd gondolkodjanak azon, miért történt a dolog, két ütemet kihagyott a szívem. Útközben megkérdeztem tőle, ugye, nem hajított át a palánkon? Nem vonom vissza a határozatot, csak legyen őszinte. Azonnal rávágta, hogy dehogyis, ő az igazat mondta.

Eltelt másfél hónap és a létező összes szakértői bizottsági vélemény azt mondja: hazudott. 

Mégis azt mondom, abban a pillanatban jól döntöttem. M. egy-két héten belül hazajön. A többi határozatot az Élet írja.