2015. 02. 19.

Ma úgy jöttem haza, hogy azt mondtam a férjemnek, megmérem a vérnyomásom és eldöntöm, mi legyen. Ha magas, beveszek egy valerianát, ha alacsony, kivételesen iszom valamit. Persze 106 volt a pulzusom, maradt a gyógyszer. Mondjuk, úgysem ittam volna.

5. hét: Kéthónapos kisbaba nevelőszülőhöz, érzelmi bántalmazás, fizikai veszélye, életveszély.

6. hét: két kislány nevelőszülőhöz, életveszély

7. hét: 16 éves drogos, epilepsziás fiú, lakásotthonba. Sötét üvegű merci,kigyúrt gengszterfigurák, mélyszegénység, cigányfalu. Kétnapos akció, a második nap reggelén a kolleganőmet 40 percig fenyegetik ordítva, a bezárt ajtón keresztül. A telefonban tisztán hallani az üvöltést, dörömbölést. A rendőrök nem érnek rá kimenni. 

8. hét. Ma: délelőtt bántalmazott 3 éves kislány, apához. Anya "nem tud választani", hogy a gyereke, vagy a bántalmazó élettárs. (Én ezt átfogalmazom: a f@szt választotta.)

         Ma. Délután egy kilencéves kislány nevelőszülőhöz. Anyukája 4 éve meghalt. Apja utálja. Nagymama olyan gonosz, hogy ilyet még nem láttam. Depresszió, kisolló, érfelvágási kísérlet. 3 nap alatt legalább nyolcszor sirattam meg. 

Még hátravan egy héten belül 4 testvér, a gettóból. Ezt is én nyerem meg és a főnököm. A lányok picik,törékenyek és rutintalanabbank, mi "öregek" megyünk, mint két tasmán ördög. 

Tavaly egész évben összesen volt kb. 10 gyerek, akit ih-ban kellett elhelyeznünk. Most február vége van, lassan meglesz a tavalyi egész éves termés. És eddig mind az enyém.

És az új kolleganő közben csak csacsog, csacsog és csacsog. Gátlástalanul, önfeledten pletyizik, miközben mi éppen annak a határán járunk, hogy műanyag gémkapoccsal nyiszáljuk fel az ereinket csoportosan. Szerinte ez "izgi". Szerintünk nem. Döbbenten nézzük, és nem értjük. Wtf ??????