Az udvaron lesoványodott kutya, éhségében a műanyag vödröt harapdálta. Mellette két mezítlábas kisgyerek, koszosan, soványan, ugyanolyan gazdátlanul-szeretettelenül.A harmadik bent lődörgött, pelenka helyett nylonzacskó a fenekére kötve. Bent kosz, a falon penészvirág az egyetlen dísz. Anyu részegen, Apu a beszámíthatatlanságig mata, Nagymama szintén nem szomjas.. Anyu új barátja az egyik szobában alszik erőteljesen ittasan. Elmondom, miért jöttünk: két nap múlva szeretném, ha összecsomagolnák a gyerekek iratait, ruhaneműjét, játékát, legyen mit magukkal vinniük az "otthonukból" a nevelőszülőhöz.

Nincs sírás, nincs kérlelés, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, rábólintanak.

Két nap múlva kevés pityergés után beszállunk a gyerekekkel az autóba és elindulunk. A kicsi majdnem egész úton üvölt, a legnagyobb - pedig még csak 5 éves -olyan gyűlölettel néz rám, hogy legszívesebben sírnék. De már nem tudok, két éjszaka őröltem magam, hogy csak most ne borítsa fel egyik részeg felnőtt sem a gyertyát, hogy bennégjenek. A gyerekek. A felnőttekért nem aggódom.

Odaérünk, belépünk a tiszta, meleg lakásba, a gyerekek rácsodálkoznak a varázsdobozra, amiben éppen mese van. Enni kapnak, a nevelőszülők saját gyereke melléjük ül, pár perc múlva együtt kacagnak.

A kocsiban sírok. A kollega annyit kérdez: ha visszaérünk, igyunk valamit??