élni vagy visszaélni?

 2012.03.25. 14:08

A nő szerint a kislányt molesztálta az apja. Igaz, Misi, az apa inkább tűnt megtörtnek és ártatlannak, de ez nem lehet indok arra, hogy kizárjuk a lehetőséget, ezért alapos problémafeltárás következett. Az anya teljesen hihető dolgokat mondott, amit mi szakemberek életszerűnek gondoltunk. A 4 éves kislány a várható módon mondta el játék közben a dolgokat, sem túl koraérett módon, sem túldramatizálva, ami szintén nem szokatlan. Konkrét dolog nem történhetett, azt azért annyi év rutinjával és az eset közös megbeszélésével érzékeltük volna.

A harmadik találkozás után mondta azt a kolleganő, hogy neki valami nem stimmel. Egy anya, akiben felmerül a gyanú, hogy a volt élettársa molesztálja a gyerekét, nem adja oda ugyanannak az embernek kapcsolattartásra a gyereket, ráadásul úgy, hogy vonattal utazzanak kettesben egy másik városba. Egy anya, aki segítséget kér emiatt a gyanú miatt, nem küldi ki a kislányt beszélgetés közben, hogy az apja vigye el a mosdóba.

Rájöttünk végül: az anya jól felépítette bosszúhadjáratát az apa ellen, amiben fel akarta használni a gyereket, hogy lerombolja a másik teljes önálló életét.

Anya tanítónő volt, jópár év pszichológiatanulás és némi szakirodalomban való utánajárás kezébe adta a fegyvert.

A tudás: hatalom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyekosoldal.blog.hu/api/trackback/id/tr514338420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wakka 2012.04.01. 14:41:28

olvasgatva a történeteket, valami visszajelzést kellene, hogy adjak, de csak ülök, és nézek magam elé. ez a való világ kérem, nem a vv.
süti beállítások módosítása