Szerintem a szociális munkások rémálma az adományosztás. Ruhaosztáskor csupa vita, rángatják ki egymás kezéből az asszonyok a göncöt, aminek egy részét félórával később tűzredobják, közben leadják a rendelést: ilyen kéne nekem, kedves, csak sárgában, meg egy számmal nagyobb. ( A butikban, ott biztos van, de ide ezt hozta be valaki. ) Az élelmiszer, az meg maga a tragédia. Rendesen úgy csináljuk, hogy meghatározunk célcsoportokat, hogy mégis valami rendszer legyen a dologban, még ha őrült is. Adunk a nagycsaládosoknak, a nyugdíjas szervezeteknek, kisebbségi önkorinak, szocsegélyeseknek stb, ők meg továbbosztják. Mi magunk a saját családsegítős, gyermekjólétis gondozottjainknak adjuk át közvetlenül a tartós élelmiszert, de mindig tartalékolunk az egyéb kategóriának. Ők azok, akik nem gondozottak, de kapcsolatban állunk, rá is szorulnak, meg hát úgyis oda van szánva az az adomány, de őket hagyjuk a végére. Persze, mindig ők orrintják meg elsőnek, hogy itt valamit osztanak. Na, ilyenkor nehéz megmagyarázni, hogy jöjjön két nap múlva, mert ma a gondozottak, holnap a szocsegélyesek számára osztunk. Legemlékezetesebb párbeszéd, amire emlékszem egy ilyen alkalommal, igen rövid volt és jól jellemzi, mi is a kliensek véleménye rólunk (ha nincs vészhelyzet, amiben kellünk):

- mér nem adtok most, hát jöjjek vissza mikor most is ideadhatnátok azt a 10 kiló lisztet??

- Edit, holnapután visszajössz, megkapod. Ma a gondozottaknak osztjuk.

- jaaaaj, mér, én is lehetnék gondozásba!

- Lehetnél, de örülj neki, hogy nem vagy annyira nehéz helyzetben, hogy gondozott legyél. Holnapután visszajössz, megkapod a lisztet, megígérem.

- Jaj, nem igaz, hogy most nem lehet ideadni.. nagy nő vagy, mi? te.. te Pina!

(Itt a kolleganő próbálta csitítani a kedélyeket, hogy ugyan, muszáj-e ilyen hangnemben. Mire érkezett a válasz:)

- Há mér, nem mondhatom neki, hogy te Fasz!

:)) 

Móka, kacagás a tekintélyszemély élete ezen a pályán.