Figyelem a sajtót, olvasom a blogokat és egyik szemem sír, a másik nevet. Jó az, hogy a laikusoknak van véleménye és beszélnek a családon belüli erőszakról. De könyörgöm, miért ennyi marhaságot? 

Elvész az egész komolysága, súlyát veszíti, így aztán rejtve marad az is, hogy mennyire fontos az, bekerül-e a Btk-ba az a bizonyos családon belüli erőszakról szóló passzus, nevezzék is bárhogyan a dolgot.

Jelenleg a rendőr vagy ki sem megy a hívásra, míg nem folyik vér, vagy ha kimegy is, nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Úgy érzem, elég szubjektív módon kell megítélnie egy adott szituációt, nincs konkrét intézkedési kényszer.

És sajnos, a gyermekvédelemben dolgozók keze is erőteljesen meg van kötve. Nem egyszerű csupán jelek, gyanúk alapján lefolytatni egy eljárást és a bántalmazottak hallgatnak, néha a másik szülő is asszisztál (vétkesek közt cinkos, aki néma), a szomszédok "nem hallanak semmit", a pedagógus "nem vette észre". Ha pedig a bántalmazó szülő esetleg jobb egzisztenciával rendelkezik, rászabadítja a gyámhatósági, gyámhivatali ügyintézőre az ügyvédjét és megindul a herce-hurca, ami persze nem a gyerekről szól, hanem a kedves szülő jó híréről.
Amikor egy családnál hosszú ideig nem tudtuk elkapni azt a pillanatot, amikor alaposan megindokolva ki tudtuk emelni  a gyerekeket, főnökasszonyom azt mondta:"hadd szenvedjen az a gyerek, hadd szokja". Jópár év eltelt azóta, de a mai napig dühít az a cinikus mondat, mert aki nem laikus, annak tudnia kell, milyen alaposan körbe kell bástyázni egy ilyen eljárást, hogy jogszerű legyen.
A politikus meg nem engedhetné meg magának azt a luxust, hogy hülye legyen. Ezzelszemben családi erőszak ügyben ismét sikerült...

És igen, ki kell mondani, hogy bár legtöbbször bántalmazott gyermekekről és nőkről beszélünk, vannak jócskán bántalmazott férfiak is. Csak ők még jobban szégyellik a dolgot, hiszen férfiegójuk akkora sebet kap a fizikális ütéssel, amit a társadalom nehezen bír el.

És a fentiek még csak a fizikai bántalmazás témakörébe esnek. Ott vannak a lelki sebek, az elhanyagolás, a megalázás, a szándékos ártás szavakkal, magatartással, érzelmi silánysággal.

A társadalom még mindig csak egy szeletét kezdi látni annak, amit a szakma napi szinten tapasztal, amivel a kollegák küzdenek, minden szempontból alulértékelt Don Quijotékként.